[ Pobierz całość w formacie PDF ]

haza a papáddal!
A kisfiú Agostinire nézett.
- A papámmal? Az apukámmal? - kérdezte.
- Azzal, azzal! - bólogatott a nQvér.
Sasha megcsókolta az anyját, majd átadta helyét Melissának. A két gyerek egymás
kezét fogva kiment a folyosóra. Sandro leült az ágy szélére. Végigsimította a nQ arcát,
majd gyengéden megcsókolta.
- Szeretlek - súgta a fülébe.
- Ez aztán a férfi! - sóhajtotta álmodozva a nQvér, miután becsukódott az ajtó. - Én
mondom, kedveském, szerencséje van, hogy ilyen a férje. És mennyire imádja magát! Ha
látta volna, hogy rohangált fel-alá a folyosón, míg maga a mqtQben volt! Itt ült egész éjjel
maga mellett. Én mondom, ritka az ilyen rendes férfi.
Aneila nem tudott válaszolni, mert Johanna nQvér - ez állt a köpenyére tqzött táblács-
kán -, a szájába nyomott egy hQmérQt.
- Hát igen, van akinek minden sikerült. Ilyen rendes ember és ilyen gyönyörq gyerekek.
Igen fiatalka lehetett, mikor az elsQt szülte. Ne szóljon semmit, kedveském, tudom, hogy
van az ilyesmi! A fiatal ember nagyon bohó.
Így hát Aneilának naponta többször kellett dicshimnuszokat hallgatnia Sandróról.
Egyrészt Johannától, másrészt a fiától, akit a férfi magához vett.
- Hogy micsoda csokrot hozott! Istenem, én sose kaptam ilyet. Kedveském, becsülje meg
ezt az embert, aranyat ér!
- Focimeccsen is voltunk. Fuu, és mennyi pattogatott kukoricát ettünk, mamika!
És mekkora medencéje van Sandro bácsinak, sokkal nagyobb, mint a mienk.
Magának sem vallotta be, de mindig várta a férfi látogatását. Gyorsabban vert a szíve,
amikor feltqnt egy hatalmas virágcsokor az ajtóban, s a virágcsokor mögött Sandro. De
egy ajtónyitásnál nem Sandro, nem Sasha, nem Johanna, hanem Aneila anyja lépett be.
Nyla döbbenten figyelte a belépd, Qszes hajú anyját.
- Carolina...
- Anya...
- Igen, gondoltam eljövök. Ugye nem baj?
- Nem, persze. Ülj le. Hogy vagytok?
- Jól. De ez nem fontos. Te, hogy vagy?
- Már remekül.
- Milyen régen nem láttalak. Nagyon szép vagy.
- Apa?
Az anyja zavartan hallgatott.
- Jól van, Alexander?
- Nagyon jól van.
Kivágódott az ajtó és Sasha vágtatott be.
- Mamika, itt vagyok! Egy olyan gyors kocsival jöttünk, hogy Melissának szétfújódott
a haja.
Egy hatalmas rózsacsokor mögül Sandro mosolygott, mellette Melissa, szemmel látha-
tóan dühösen. Volt is rá oka. A haja rendezetlen, kócos volt.
- Sasha, Q a nagymamád - mondta Nyla halkan.
A kisfiú megszemlélte a sosem látott rokont.
- Biztos?
- Igen.
- Akkor, szia! - vonta meg a vállát Sasha, és rámosolygott a nagyanyjára.
- Az úr Sandro Agostini... És a kislánya, Melissa - mutatta be Qket az anyjának.
- Most náluk lakok - kotyogta Sasha -, és képzeld el, sokkal jobb pizzát tud csinálni,
mint a mamika.
Sasha a nagyanyjához beszélt. Lazán letegezte a középkorú hölgyet.
- Azért hamarabb is eljöhettél volna hozzám. Te hol laksz? Biztos messze, azért nem
jöhettél hamarabb. Ugyanolyan a szemed, mint a mamié és mint az enyém. Neked nincs
férjed?
- Miért kérded? - jött zavarba Mrs. Walesther.
- Hát csak azért, mert akkor Q lenne a nagyapám. - A kisfiú tovább trécselt a nagyany-
jával, Melissa a tükör elQtt igazította a haját. Sandro kicserélte a virágot a vázában, majd
letelepedett az ágyra. Szó nélkül nézték egymást.
- Szeretlek! - akarta mondani Aneile, de csak megsimogatta a férfi kezét.
- Már sokkal jobban nézel ki. Hogy megy a mankózás?
- Én vagyok a leggyorsabb a szinten. De van egy jó hírem. Holnap hazamehetek.
- Sasha, hallod? Holnap hazajön a mama.
- Becs szó?  kérdezte a kisfiú.
- Akkor te is Sandro bácsiékhoz költözöl, ugye? - vigyorgott Sasha.
- Szó sem lehet róla. Gondólom, már így is épp eléggé az agyukra mentél.
- Természetesen hozzánk költözöl, mivel ápolásra szorulsz - mondta a férfi.
- De otthon is...
- Nem! Nálunk fogsz lakni!
Aneila anyja megszemlélte a férfit, majd Sashát, majd újra a férfit. Végül a lányára
nézett.
- Beszélni fogok apáddal.
Megölelte, megcsókolta Aneilát, aki nagyon meglepQdött, mivel ez akkor sem fordult elQ
túl gyakran, mikor együtt laktak. Megsimogatta az unokája arcát. Kiment a szobából.
Sasha nagy hévvel ecsetelte a tegnap látott focimeccset, míg anyja Melissa haját fonta
össze. A férfi mosolyogva nézte Qket. Az éjjeliszekrényen álló telefon felberregett. Aneila
felvette.
- Halló?
- Aneila? Itt Martin.
- Ó, te vagy az? Na, hogy sikerült Dánielnek a bajnokság?
- Remekül. Második helyezett lett.
- Nagyon szép eredmény. Chris?
- Szerelmes az egyik osztálytársába. Helyes kislány, azt hiszem Sonjának hívják.
- Egyébként holnap már hazamehetek.
- Érted menjek?
- Nem kell, mert Sandro visz haza, illetve... hozzá.
A telefonban hosszú csend következett.
- Ez az ember nem csak egy régi barátod, ugye?
- Nem.
- Már nem akarsz a feleségem lenni?
- Nem tudom, Martin.
- Aneila, két hét múlva lenne az esküvQ. Nem találod úgy, hogy ez egy kicsit furcsa?
- Martin, én...
- Két éve ismerjük egymást. Ez az ember feltqnik, és minden megváltozott. A fiad alig
ismeri, de magához veszi. Nem Tracyéknál van, nem nálam, hanem nála. És te is nála fogsz
lakni. Ezek után, már ne is haragudj, hogy meg merem kérdezni, mi van köztetek?
- Semmi.
- Aneila!
- Sajnálom, Martin.
- Értem, nem kell magyarázkodnod. Kár, hogy ez a szép két év ilyen csúnyán végzQdött.
- Martin...
- Ég veled!
A nQ felnézett, de csak Sandro kifejezéstelen tekintetét látta. A férfi már nem mo-
solygott.
- Oké, srácok, indulás! Holnap eljövünk érted, hozok valami ruhát is. Menjetek elQre,
nekünk még egy kis megbeszélnivalónk van!
- Mibe fogadunk, hogy csókolóznak? - kérdezte Melissa a kisfiútól.
Miután kimentek, a férfi Aneilához fordult. A szeme még mindig hideg volt.
- Tehát hozzám költözöl?
- Már nem akarod?
- De igen. Csakhogy akkor mondj le az enyelgésrQl ezzel a Martinnal. Megértettél?
- De hát... én...
- Nem tqröm, hogy találkozgass vele. Egyszer és mindenkorra fejezd be ezt az ügyet.
- Már be van fejezve.
A férfi bólintott és kiment. Szinte abban a pillanatban kinyílt az ajtó, Sasha rontott be.
Megállt az ágy elQtt, összeráncolta a homlokát.
- Mamika, én már nem akarom, hogy Martin bácsi legyen az apukám.
- Sasha, ezt nem értem. Eddig...
- Azt szeretném, ha Sandro bácsi lenne az én apukám. És Sandro bácsi is szeretne
az apukám lenni.
- P mondta?
- Megkérdeztem tQle - vallotta be félénken.
- Ez nem ilyen egyszerq, kicsim.
- De miért nem? Sandro bácsi téged is szeret, nemcsak engem. Te nem szereted?
- De igen, csakhogy ez a...
- Akkor minden oké. Melissa is szeretne a kislányod lenni. - Kis ideig hallgatott, majd
fürkészQn nézett az anyjára. - Melissa azt mondta, hogy egyszer már voltál az anyukája.
- Sasha...
- Most miért nem vagy? P nagyon szeretne a kislányod lenni. P mondta. Még sírt is.
- Kisfiam, erre nem tudok mit mondani.
- Mamika, ezután mindig megeszem a tökfQzeléket, sQt az sem baj, ha minden reggel
müzli van. De most megyek.
Gyorsan megpuszilta az anyját és kiszaladt.
10.
Másnap csak Sandro jött érte.
- A gyerekek?
- Meglepetés készül. De el ne áruld, hogy tQlem tudod. Hoztam ruhát.
Kiterítette az ágyra a fehér vászonblúzt és a sötétlila indiai szoknyát. Nyla felkelt és fél
lábon állva megkérdezte:
- Nem akarsz kimenni, amíg átöltözök?
- Nem - mosolyodott el a férfi.
- Akkor legalább fordulj el.
- Eszem ágában sincs.
- Sandro, mégiscsak kórházban vagyunk.
- Hát tehetek én róla, hogy egyszerqen megkívántalak?
- Mit csináltál?
- Meg foglak csókolni, aztán majd meglátom. [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • alwayshope.keep.pl
  •